A köznevelési igazgatóképzés bevezetése

2024. december 23-án megjelent a pedagógus-továbbképzés rendszeréről szóló 419/2024. (XII.23.) Korm. rendelet, amely 2025. január 1-jén lép hatályba. Ezzel párhuzamosan 2024. december 31-én hatályát veszti a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet, amely 27 éven át szabályozta a pedagógusok hétévenkénti kötelező továbbképzésben történő részvételét. Az új kormányrendelet alapvetően különbözik a hatályból kivonandó 1997. évi kormányrendelettől, ezért ezzel a következőkben részletesebben kell majd foglalkoznunk.

Most azonban fordítsuk figyelmünket egy a fenntartók, az intézmények és az igazgatói megbízást betöltők vagy arra készülők szempontjából egyaránt fontos teljesen új előírásra, amely az igazgatói megbízás feltételeként lényeges rendelkezéseket tartalmaz.

419/2024. (XII.23.) Korm. rendelet

13. § (1) A pedagógus az igazgatói kinevezése előtt, a fenntartó jóváhagyásával, a Hivatal által szervezett köznevelési igazgatóképzésen vesz részt.

(2) A köznevelési igazgatóképzést a Hivatal két féléves, százhúsz kreditértékű pedagógus-továbbképzés keretében szervezi meg.

(3) A köznevelési igazgatóképzésben résztvevők maximális létszámát a miniszter évenként határozza meg.

(4) A köznevelési igazgatóképzés során a pedagógus felkészítést kap az oktatásszervezés, az oktatásirányítás, a tanügyigazgatás, a gazdálkodás, a szakmai fejlesztés, a köznevelés jogi ismereteinek elsajátításához és a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazásához.

16. § (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek

végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nftv. vhr.) által

meghatározott, új nevelési-oktatási intézményvezetői ismeretek megszerzésére irányuló

pedagógus-szakvizsga képzés 2024. december 31-ét követően nem kezdhető meg.

19. § (1) A Púétv. vhr. 26. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

Vhr. 26. § (10) 2026. január 1. napjától új igazgatói kinevezést az kaphat, aki a pedagógus-továbbképzés rendszeréről szóló rendeletben meghatározott köznevelési igazgatóképzést vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet szerinti intézményvezetői ismeretek pedagógus-szakvizsgát teljesítette.

19. § (2) A Púétv. vhr. 26. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Vhr. 26. § (1)/b: Nevelési-oktatási intézményben az igazgatói (főigazgatói) megbízás feltétele: b) a köznevelési igazgatóképzés teljesítése.

A szakértő értelmezése:

  • 2026. január 1-től új igazgatói megbízás (helytelenül: kinevezés) előtt kötelező lesz az Oktatási Hivatal által szervezett köznevelési igazgatóképzésen történő részvétel,
  • a köznevelési igazgatóképzés két féléves, 120 kredites pedagógus-továbbképzés formájában valósul meg, de az nem jelent pedagógus szakvizsgát,
  • 2025. január 1-jétől új nevelési-oktatási intézményvezetői ismeretek megszerzésére irányuló pedagógus-szakvizsga képzés (pl. közoktatás-vezetői képzés) nem kezdhető meg,
  • a Kormány központosítja az igazgatói képzést, azt csak az Oktatási Hivatal szervezheti (bizonyára az általa kijelölt felsőoktatási intézmény vagy intézmények közreműködésével),
  • A Vhr. 26. § új (10) bekezdése az igazgatói megbízást vagy a köznevelési igazgatóképzés teljesítéséhez, vagy az intézményvezetői ismeretek pedagógus szakvizsga korábbi teljesítéséhez köti, ilyen szakvizsga azonban 2025. január 1-től már nem kezdhető meg,
  • a Kormányrendelet 19. § (1) és (2) bekezdései által módosított Vhr. 26. § (1) és (10) bekezdése ellentmondó, hiszen az (1) bekezdés kizárólag a köznevelési igazgatói szakképzettséget fogadja el az igazgatói megbízás feltételeként, míg a (10) bekezdés a korábban megszerzett intézményvezetői ismeretek pedagógus-szakvizsgát is.

Lássuk a további elemeket a kormányrendelet tervezetében:

16. § (2) A pedagógus a pedagógus-továbbképzési kötelezettséget 2025. szeptember 1-jétől az e rendelet szerinti ötéves pedagógus-továbbképzési ciklus keretében teljesíti. A 2025. szeptember 1-jét megelőzően folyamatban lévő pedagógus-továbbképzési kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni.

16. § (3) Az a pedagógus, aki 2023. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között a pedagógus-

továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők

juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban:

277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet] szerinti pedagógus-továbbképzési programot teljesített, a

teljesített továbbképzési program meghatározott tanórai foglalkozásainak óraszámát az e

rendelet szerinti, választható képzés keretében teljesített kreditként kell elismerni. A köznevelési intézmény igazgatója ezen továbbképzésekről 2025. október 31-ig adatot szolgáltat

a Hivatal által vezetett nyilvántartásba.

A szakértő értelmezése:

  • az új továbbképzési rendszer a korábbi hétéves ciklusok helyett ötéves ciklusokra épül,
  • az új szabályok szerint az első továbbképzési ciklus 2025. szeptember 1-jén indul, az egyes kollégák 2024. augusztus 31-én folyamatban lévő vagy azt megelőző pedagógus-továbbképzési kötelezettségét úgy kell tekinteni, hogy azt teljesítették, ennek elmaradásához tehát jogkövetkezményeket nem lehet fűzni,
  •  a 2023. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. között teljesített továbbképzések óraszámát az új továbbképzési rendszerben a választható képzés keretében teljesített kreditként kell elismerni.

Most vizsgáljuk meg azt, hogy milyen intézményvezetői/igazgatói szakképzettség szükséges vagy fogadható el 2026. január 1-jétől az igazgatói megbízáshoz szükséges szakképzettségként!

Itt ismételten idéznünk kell a Vhr. 2025. január 1-től hatályos rendelkezését az alábbiakban:

Vhr. 26. § (10) 2026. január 1. napjától új igazgatói kinevezést az kaphat, aki a pedagógus-továbbképzés rendszeréről szóló rendeletben meghatározott köznevelési igazgatóképzést vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet szerinti intézményvezetői ismeretek pedagógus-szakvizsgát teljesítette.

Világos, hogy az igazgatói kinevezéshez elegendő feltételt jelent a köznevelési igazgatóképzés elvégzése, de meg kell vizsgálnunk a mondat második részében szereplő, a felsőoktatásról szóló jogszabály rendelkezését is.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm. rendeletnek ez az előírása hatályos 2018. 01.01-től:

21/B. § (3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti pedagógus-szakvizsga követelményeinek megszerzésére irányuló képzésben választáson alapuló ismeretkörök lehetnek:
… d) nevelési-oktatási intézményvezetői ismeretek;

(4) A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 67. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség csak olyan szakirányú továbbképzésben szerezhető, amelyben a (2) bekezdés szerinti kötelező ismeretkörök mellett a választott ismeretkör a nevelési-oktatási intézményvezetői ismeretek, legalább további 55 kredit értékben. (figyelem: 2025. január 1-től nincs hatályban)

Szakértői értelmezés: Az igazgatói megbízáshoz elegendő tehát a korábban megszerzett intézményvezetői szakvizsga, így a közoktatás-vezetői szakképzettség is, ha kötelező ismeretkörök mellett a választható intézményvezetői ismeretek legalább 55 kredit értékben szerepelnek. Tehát nem válik semmissé a korábbi pl. közoktatás-vezetői szakvizsga, de jól meg kell nézni, hogy megfelel-e az 55 kredites feltételnek. 2025. január 1-től már nincs hatályban a 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet 21/B. § (3) bekezdésében szereplő d) szakasz, amely a választható ismeretkörök között szerepeltette a nevelési-oktatási intézményvezetői ismereteket, de a korábban befejezett vagy megkezdett szakvizsga-képzésekben természetesen még szerepelhetett. Szintén 2025. január 1-től nincs hatályban a fenti Korm. rendelet 21/B. § (4) bekezdése sem, amely szerint intézményvezetői szakképzettséget tanúsít az a pedagógus szakvizsga, amelyben a választott ismeretkörként szereplő nevelési-oktatási intézményvezetői ismeretek legalább 55 kredit értékben szerepelnek.

Mivel a korábban megszerzett és legkésőbb 2024. december 31-én lezárt pedagógus szakvizsga (pl. közoktatás-vezetői szakképzettség) a fenti feltételek esetében még intézményvezetői szakképzettséget tanúsít, ez elegendő az igazgatói megbízáshoz, de a 2025. január 1-jét követően megkezdett szakvizsgák egyike sem teremt ehhez garantáltan megfelelő kritériumokat. Ezért minden igazgatói megbízásra pályázónak azt javasolhatjuk, hogy jelentkezzen majd a Hivatal által szervezendő köznevelési igazgatóképzés teljesítésére.

Kelt. 2024. december 27-én, módosítás 2025. március 24-én

Petróczi Gábor

tanügyigazgatási szakértő